És most álljon itt az, hogy ezt miért mondják, és én miért mondom. Az MLM egy cég. Nem állás. Cég. Állásban felveszik az embert, és már a próbaidő alatt is kap fizetést függetlenül attól, hogy letett-e bármit az asztalra, vagy sem. Jópár multi például úgy kezdi, hogy felveszi az embereket, fizet nekik fizetést, de az első jónéhány hónapban csak képzésekre járnak, tréningekre, és ismerkednek a céggel, a termékekkel, a szolgáltatásokkal, a portással, stb. Ergo a cégnek végig csak költséget termelnek, de effektív bevételt nem. Mondhatnánk, hogy mennyire jóarc a cég, hogy még ekkor is fizet nekik, tulajdonképpen úgy, hogy semmi produktumot nem termeltek még neki. Mindezt abban a reményben, hogy majd később, ha jól kiképzik őket, akkor szuperkatonaként milliós üzleteket hoz majd. A cégnek. A fizetésük persze nem sokkal változik ekkor sem.
Tanár ismerősöm mesélte, hogy 5 év után felemeték a fizetését. 2500 forinttal. Kettőezer ötszáz.
Egy másik barátom aki ügyfélkapcsolatért felelős a következőket mesélte. Az ő havi fizetése durván nettó 140,000 forint per hó. Ehhez ő a cégnek éves szinten eddig 24 millió forint bevételt termelt. Azaz havi 2 millió forintot átlagban. Ez azt jelenti, hogy 5,8%-os "árréssel" dolgozik. A trendről nem tudott mondani semmit, de amennyit én látok a saját családi cégünknél az emberek fizetése lassan kúszik felfelé, és akkor is inflációt követő módon. Oh, azt elfelejtettem, hogy kb félmilliós egyszeri célprémiuma is van.
Ezzel szemben ott egy cég. A céggel eleinte csak a nyűg van. Ha hagyományos induló kisvállalkozást nézünk (mondjuk kft), akkor először kell ügyvédi költség (pénz), cégbírósági illetékek (pénz), könyvelőt fizetni a 0. perctől (még pénz), marketingre kiadni pénzt (nagy zsák pénz), és egészen addig, amíg ezek folyományaként el nem kezdenek jönni az ügyfelek, addig csak költség. Tehát nemhogy a cég tulajdonosa nem keres vele, hanem jópárszázezer forint mínuszban is lehet adott esetben. Itt azért gondolom mindenki tisztában van vele, hogy felesleges feltenni azt a kérdést, hogy mennyit keresel vele? Nem az adott pillanat a lényeg, hanem az, hogy 2 év múlva mondjuk mennyit FOGSZ keresni vele. Mert ugye amit a cég bevételként, profitként elkönyvel, azt a tulajdonos osztalékként (a megfelelő adók megfizetése után) fel is veheti. Az összeset. Ha jól megy a cég, és ez havi 30 millió forint, akkor azt is. Akkor is, ha a cég fenntartási költsége minimális, mert a könyvelőt kell megfizetni, az internetkapcsolatot, meg mondjuk egy weblapot.
És akkor beszélgessünk az MLM-ről. Az MLM esszenciálisan egy cég. Ugyanazok a feladatok vannak vele, mint egy kisvállalatnál, annyi különbséggel, hogy a céges hátteret maga a cég biztosítja, így nem kell biztosítás, könyvelő, cégbejegyzést, stb, ahhoz, hogy az ember el tudjon kezdeni dolgozni. A másik, hogy itt lehet másolni magunkat. Vagyis minden MLM cég valamilyen módon a tanításon alapszik; azon, hogy mi meg tudjuk mutatni másoknak azt, hogy mi mit és azt hogyan csináljuk, ezért mi jutalékot kapunk az ő munkájukból. Hiszen időt és energiát fektettünk be az ember képzésébe, és nagyrészt rajtunk múlik az, hogy ő hogyan dolgozik. Ha jól csináltuk, akkor jól dolgozik, akkor az jó a cégnek is, és ha a cégnek jó, nekem is jó.
Miért tartom a blog címét egy felesleges kérdésnek? Azért, mert az, hogy én mennyit keresek, az rajtam múlik, illetve a szponzoraimon, akik engem kiképeznek. Azon múlik, hogy én milyen értékesítő vagyok, leszek, azon, hogy én hogyan tudom kiképezni az embereimet, azon, hogy én milyen embereket találok. Az, hogy én mennyit keresek az rám van szabva személyesen. Ebből semmi nem következik, pláne az nem, hogy a másik ember mennyit kereshet. A bérszámfejtő szoftverben ott a lehetőség. Azt aki tudja használni, sokat fog keresni, aki szüttyög és Etelka, az nem fog sokat keresni. A szponzoroknak pedig anyagi érdeke engem nagyon durván kiképezni, hogy én sikeres legyek. Ugyanis ha én jól keresek, akkor ők is. Ergo én is durván kiképzek mindenkit, és akit érdemesnek találok arra, hogy nálunk dolgozzon, minden segítséget megkap tőlem is és a szponzoraimtól is ahhoz, hogy ő maga is sikeres legyen. Ugyanis az nekem is anyagi érdekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése